Köszöntő

Üdvözöljük a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona honlapján, köszönjük, hogy ellátogatott az oldalunkra. 

Vázsonyi Vilmos Idősek otthona
FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT VÁZSONYI VILMOS IDŐSEK OTTHONA

Intézményünk több éves szakmai tapasztalattal, hozzáértő, gyakorlott szakemberekkel, szeretettel várja az otthonainkba jelentkező idős embereket.
 Tevékenységünk fő célja, hogy biztonságos, kiegyensúlyozott, nyugalmas életfeltételeket, személyre szóló ápolást, gondozást biztosítson az ehhez szükséges szolgáltatások nyújtásával minden lakónk számára

A Föpolgármester helyettes asszony levele hozzátartozóknak, önkéntes munkásoknak  2020.

Tisztelt Hozzátartozók! Tisztelt Érdeklődők!

Intézményünk lakói felöl telefonon érdeklődök számára tájékoztatásul adjuk, hogy kizárólag annak az egy főnek tudunk információval szolgálni, aki az egészségügyi dokumentációban kapcsolattartóként meg van jelölve.

Tehát egy családból egy főnek tudunk felvilágosítást adni.

Kérjük, ezért hogy családon belül szíveskedjenek kérdéseiket összegyűjteni, melyeket az az egy fő tehet fel, aki a dokumentációban kapcsolattartóként megnevezésre került.

További tájékoztatás: a járványügyi megfigyelés alatt, illetve a látogatási tilalom idején csomagok továbbra is leadhatók a portán a lakók számára.

A kapcsolattartás a karantén ideje alatt elektronikus levél, postai levél, valamint saját mobiltelefon használatával valósítható meg.

Amennyiben ezek egyike sem működőképes úgy munkatársaink üzenetet tudnak átadni a bentlakók számára.